Bak
2006.01.26. 21:35
A BAK
A Bak jellemrajza
Bizonyára mindenki utazott már életében repülogépen hegyláncok fölött, és megszemlélte a kerek ablakon keresztül a szilárd sziklák pazar látványát.
Talán még a hegymászót is odaképzelte, aki a hótól szikrázó csúcs felé kapaszkodik a napfényben fürdozo hegyoldalon.
A Bak-szülötteknek tudatosítaniuk kell: életük nagyon hasonlít a hegymászáshoz. Fel fogják ismerni, melyek azok a hasonló vonások, amelyek miatt párhuzam vonható az alpinisták és az o életük között.
Mindketto a kiszemelt irányba tart, önmagába vetett hite és létfenntartó ösztöne által irányítva. A hegymászó megfigyeli a hegyoldalt, fontolóra veszi, majd kijelöli az útvonalat. Aztán fokról fokra kapaszkodik fel a kofalon, amíg pihenore talál egy kis terasz-féleségen, mielott leszáll az éjszaka. Másnap virradatkor aztán útra kel, és lépcsorol lépcsore haladva, egy szép napon kituzheti zászlaját a meghódított csúcsra.
A Bak pedig aprólékosan elemzi a célt, amelyet kituzött maga elé, leltárba veszi a kínálkozó lehetoségeket, majd ezután dönt. Aztán apránként utat tör magának, lépeget és folyamatosan halad elore. Egészen addig a napig, amikor eléri a célját, leküzdve egyik akadályt a másik után.
Noha a Bak kívülrol ridegnek látszik, valójában igen érzékeny és szentimentális lélek. Az adott szavát sohasem szegi meg.
Tisztában van azzal, hogy az ido elobb vagy utóbb a legkeményebb akadályt is szétmorzsolja, és errol nyugalommal és szinte különösnek tuno bizonyossággal beszél. No nem, azért a Bak nem halvéru. Csak egyszeruen a gyoztesek fajtájából származik.
Az érem másik oldala, hogy a Baknak minden adottsága megvan ahhoz, hogy elérje a célját. Ha elorehaladás közben különbözo kalandos fordulatok, más perspektívák merülnek fel, a Bak bizonytalanná válik, nem tud olyan hirtelen célt és útvonalat módosítani. Ez a tulajdonság - amely a szigorúság és a szenvedélyesség gyümölcse persze, behatárolja a lehetoségeit.
Ezért, kedves Bak, próbálja meg vágyát nem egyetlen csúcsra, azaz célra irányítani, és ha "úttörés" közben más ösvények is megnyílnak Ön elott, próbálja ki azokat is, hátha mögöttük rejtozik a boldogság.
A BAK ÉS AZ UDVARLÁS
A Bak nem túlzottan nyíltszívu. Ha ön olyan típus, aki szereti, ha partnere mutogatja, ha kedveli a nyilvánosság elott zajló intim flörtöket, és rajong a nagy érzelemnyilvánításokért, akkor vésse jól eszébe: ezek a fogások nem szerepelnek a Bak szerelmi étlapján.
A vele való kapcsolatban mindig fennáll a kockázat, hogy hirtelen úgy dönt: ön élete párja! Talán sosem tudja meg, miért, mint ahogy a Bak sincs ezzel tisztában. De ha Ön osztja ebbéli nézetét, ám legyen! Uccu, házasodjanak össze, és szülessen rengeteg gyerekük!
Ha netán mégsem így van, akkor nincs szerencséje, mert a Baktól nem szabadul meg egykönnyen. Micsoda képtelenség így tovább állni, miután összetörte a Bak szívét! Hogyne! Most aztán meg fog fizetni minden kacér pillantásért! Tudnia kell, a Bak elobb vagy utóbb, de mindenképp gyoztesen kerül ki a kettojük játszmájából, lehet Ön bármilyen csábos szirén, szívtipró kentaur, vagy akármi. A Bakot nem lehet feltartóztatni.
A BAK ÉS A SZEX
Kényes dolog leírni, mi jellemzi a Bak szerelmi "ugrándozásait".
Róla mindent állítottak már - a legszuziesebbtol a legperverzebb szexualitásig -, de látni soha, senki, semmit.
Egyes rossznyelvek szerint a Kékszakállú herceg is Bak volt, miként a nagy Zoa is (akinek nemét még a mai napig nem sikerült megállapítani), és Raynaud Fernand bálványa, Lelongbec (Hosszúcsor) kisasszony is. Nem szabad elfelejteni azonban azt sem, hogy Jeanne d' Arc is a Bak jegyében született!
Láthatjuk, hogy mindenki megtalálhatja a Bakok közt a vágyainak megfelelo szeretot.
Ami vele kapcsolatban bizonyos, hogy eros és egészséges, és ha akar valamit, azt meg is szerzi. Ha netán nem akarja, akkor sem engedi át másnak.
Ezek után valóban okos dolog-e - ha éppen nincs jobb dolgunk a Bak szerelmi csatározásaiba vetni magunkat?
A BAK POZITÍV ÉS NEGATÍV VONÁSAI
A Bak két részre osztja az életét.
Az egyik periódusban új célt keres magának, hogy sorsában elorelépést tegyen. Ön joggal fél, ugyanis a Bak bármit kitalálhat, a legklasszikusabb dolgoktól a legváratlanabbakig.
De lehet éppen olyan ciklusban is, amikor kijelöl magának valamilyen célt, és az évek során egyre azt hajszolja.
A különbözo szakaszoktól függetlenül, vajon milyen ember lehet a Bak?
Önzo, ezért nem könnyu vele élni. Ezt egyébként minden további nélkül be is ismeri oszintén, bizonygatva, hogy nem is változik meg soha, még öregkorában sem, sot, a helyzet csak romlani fog! Ó szólt!
A Baknak hamar elfogy a türelme, rá semmit sem szabad kényszeríteni. Még azt is elismeri, hogy képes emlékezetes dührohamokat produkálni, s hogy meg se próbálják zsarolni.
A Bak tisztában van azzal, hogy ridegsége teszi ellenszenvessé mások szemében. Mi több, e téren még bunösnek is vallja magát. Mindamellett hangsúlyozza, hogy nem megalkuvó, és magától legalább annyit követel, mint másoktól!
Elmeséli azt is, hogy képes szervezett összevisszaságban élni, aztán egyszer csak, mikor már nem mehetnek így tovább a dolgok, neki áll, és még "a légy szárnyáról is letörli a port", mert muszáj, hogy haladéktalanul rendet tegyen, akármennyire is jár épp az ido!
A Bak szeret önkritikát gyakorolni, ezt néha humorral fuszerezve teszi.
Minden hidegsége ellenére, a felszín alatt érzo és érzékeny ember rejlik. Ha Ön tudja, miként hasson a Bak szívére, akkor még az utolsó ingét is odaadja Önnek.
Ha együtt élnek, mondja el oszintén problémáit a Baknak - különben sosem veszi észre -, o bizonyosan felajánlja a segítségét. Ne habozzon belépni a Bak "elefántcsont tornyába", azaz bizalmába, mert képes Önt meghallgatni és megérteni.
A BAK VALÓDI ÉNJE
Bármilyen célt is választ, egy dolog mindig állandó marad: a lényegre törés. Egy csapásra kiszuri a valótlanból az igazat. Komoly és tisztelettudó, sosem uz tréfát a hagyományból és a szertartásokból. Van bátorsága leleplezni a csalókat, a Bak nem szélhámos. Fiatalabb korában elmélyül, keresi a választ az emberi élet nagy kérdéseire, és ösztönösen érdeklodik a tradíciók, a vallások, a különbözo filozófiák eredete iránt.
Találkozunk a Bakkal olyan szervezetek munkájában, amelyek a világ élelmezésével, egészségével; társadalmi vagy politikai problémáival foglalkoznak, de akár titkos szervezetek tagjaként is tevékenykedhet.
Gyakran találunk a Bakok között kísérletezoket, jó néhányuk a katedrálisok, vagy az évszázados korú fák szerelmese. Azt állítják, hogy meg tudják szólaltatni oket. Ok azok, akik olyanfajta komolysággal tudnak beszélni, hogy egyszeruen nem lehet nem hinni nekik.
|